Égerházi Imre

Égerházi Imre
Született1925. szeptember 2.
Hajdúhadház
Elhunyt2001. november 16. (76 évesen)
Debrecen
Állampolgárságamagyar
Foglalkozásafestőművész
Kitüntetései
SírhelyeDebreceni köztemető

  • weboldal
Sablon • Wikidata • Segítség

Égerházi Imre (Hajdúhadház, 1925. szeptember 2. – Debrecen, 2001. november 16.[1]) magyar festőművész. Egerházi Képíró János leszármazottja.

Életpályája

Az 1930-as évek elején költözött Debrecenbe. A debreceni szabadiskolában Menyhárt József és Félegyházi László tanítványa volt. 1962-től volt kiállító művész. 1963–1993 között a Hajdúböszörményi Nemzetközi Művésztelep alapítótagja volt. Az 1970-es évek elejétől az 1990-es évig vett részt az Üzemi Tárlatok kiállítás sorozaton, melyet 1980-tól ő vezetett. 1977-ben Lengyelországban nemzetközi díjat nyert. 1982-ben újjászervezte, majd 2001-ig vezette a Hortobágyi Alkotótábort.

A csendes szemlélődés festője volt; borongós színei, határozott körvonalú foltjai érett művészi önismeretről vall. Képeit a valóság költői átírása jellemezte.

Kiállításai

Egyéni

Válogatott, csoportos

Díjai

  • Kulturális Seregszemle II. díj (1962)
  • Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep különdíj (1970)
  • Káplár Miklós-érem (1974, 1982)
  • Debrecen város ösztöndíja (1979)
  • SZOT-díj (1980, 1988)
  • SZMT művészeti díja (1981)
  • Szocialista Kultúráért díj (1982)
  • SZOT-ösztöndíj (1983)
  • Bocskai-emlékérem (1986)
  • Bessenyei-emlékérem (1986)
  • Hajdúhadház díszpolgára (1992)
  • Kölcsey Ferenc-díj (1993)
  • Boromisza Tibor-emlékérem (1994)
  • Holló László-díj (1995)
  • Hortobágy Község Díszoklevél (1996)
  • Debreceni Tavaszi Tárlat nívódíja (1997)
  • Országos Debreceni Nyári Tárlat nívódíja (1998)
  • Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés Életműdíja (2000)
  • Hajdúhadház Művészeti Életműdíja (2000)
  • Hortobágy Község Önkormányzata Hortobágyért életműdíj (2000)
  • Brassai művészeti díj (posztumusz, 2006)

Jegyzetek

  1. Adatai a Petőfi Irodalmi Múzeum katalógusában

Források

  • Égerházi Imre hivatalos oldala
  • Művészi életrajzok, 1985. Pogány Gábor, Szíjj Rezső, Tasnádi Attila, szerkesztette: B. Varga Sándor. 88. o. ISBN 963-02-4037-8
  • Artportal.hu Archiválva 2022. október 3-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • Kieselbach.hu

További információk

  • Székelyhidi Á: Égerházi Imre képkiállítása (Alföld, 1965/6)
  • Dr. Tóth E: Debrecen kiállítástermeiből (Művészet, 1966/1)
  • Dr. Tóth B: Égerházi Imre kiállítása a Csokonai Központban (Művészet, 1969/8)
  • Dr. Julow V: Égerházi Imre tárlata (Alföld, 1966/4)
  • Tóth B: Égerházi Imre grafikái (1989)
  • Bényei J: Égerházi Imre festőművész (1996)
Nemzetközi katalógusok