2010-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező (AFC – 3. forduló)

Bővebben: 2010-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező (AFC)

A 2010-es labdarúgó-világbajnokság ázsiai selejtezőjének 3. fordulójának mérkőzéseit 2008. február 6.. és június 22. között játszották.

Formátum

Ebben a fordulóban 20 csapat vett részt. Öt csapat itt kapcsolódott be a selejtezőbe. 11 csapat az első forduló továbbjutójaként, 4 csapat a második forduló továbbjutójaként vehetett részt. A csapatokat 5 darab négycsapatos csoportba sorsolták, ahol körmérkőzéses oda-visszavágós rendszerben mérkőztek meg egymással. A csoportok első két helyezettje továbbjutott a 4. fordulóba.

Kiemelés

A 3. fordulóba jutott 20 csapatot négy kalapba osztották. Az "A" jelű kalapba az öt "legerősebb", míg a "D" jelű kalapba az öt "leggyengébb" csapat került. A 3. forduló sorsolását 2007. november 25-én tartották a dél-afrikai Durbanban.

„A” kalap „B” kalap „C” kalap „D” kalap

Sorsoláskor minden kalapból minden csoportba egy-egy csapat kerülhetett. A „Dv kalappal kezdtek, és haladtak az „A” kalap felé.

Csoportok

1. csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Ausztrália (ország) Katar Irak Kína
1.  Ausztrália 6 3 1 2 7 3 +4 10 Továbbjutott a negyedik fordulóba 3–0 1–0 0–1
2.  Katar 6 3 1 2 5 6 −1 10 1–3 2–0 0–0
3.  Irak 6 2 1 3 4 6 −2 7 1–0 0–1 1–1
4.  Kína 6 1 3 2 3 4 −1 6 0–0 0–1 1–2
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
2008. február 6.
19:30 (UTC+11)
Ausztrália  3–0  Katar
Kennedy Gól : 10' 10'
Cahill Gól : 18' 18'
Bresciano Gól : 33' 33'
(3–0)
Jegyzőkönyv
Telstra Dome, Melbourne
Nézőszám: 50 969
Játékvezető: Subkhiddin Mohd Salleh (maláj)

2008. február 6.
16:30 (UTC+4)
Irak  1–1  Kína
Havár Mulla Gól : 51' 51' (11-esből)
Akram sárga lap2. sárga lapkiállítva 22′, 68′
(0–0)
Jegyzőkönyv
Zheng Zhi (Cseng Csi) Gól : 75' 75'
Ar-Rasíd Stadion, Dubaj, (Egyesült Arab Emírségek)[a 1]
Nézőszám: 11 000
Játékvezető: Mohsen Torky (iráni)


2008. március 26.
14:00 (UTC+8)
Kína  0–0  Ausztrália
Jegyzőkönyv
Tuodong Stadion, Kunming
Nézőszám: 32 000
Játékvezető: Mohamed asz-Szaídi (arab emírségekbeli)

2008. március 26.
18:30 (UTC+3)
Katar  2–0  Irak
Montezine Gól : 1' 1' Gól : 62' 62' (1–0)
Jegyzőkönyv
Jászim ibn Hamad Stadion, Doha
Nézőszám: 13 000
Játékvezető: Nisimura Júicsi (japán)


2008. június 1.
17:00 (UTC+10)
Ausztrália  1–0  Irak
Kewell Gól : 47' 47' (0–0)
Jegyzőkönyv
Suncorp Stadion, Brisbane
Nézőszám: 48 678
Játékvezető: Ravshan Ermatov (üzbég)

2008. június 2.
19:00 (UTC+3)
Katar  0–0  Kína
Jegyzőkönyv
Jászim ibn Hamad Stadion, Doha
Nézőszám: 9 000
Játékvezető: Múhszen Bászma (szíriai)


2008. június 7.
20:00 (UTC+8)
Kína  0–1  Katar
Sun Jihai (Szun Csi-haj) kiállítva 80′ (0–1)
Jegyzőkönyv
S. Quintana Gól : 14' 14'
Tiencsini Olimpiai Stadion, Tiencsin
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: Tallát Názsm (libanoni)

2008. június 7.
20:00 (UTC+4)
Irak  1–0  Ausztrália
Emád Mohammed Gól : 27' 27' (1–0)
Jegyzőkönyv
Ar-Rasíd Stadion, Dubaj, (Egyesült Arab Emírségek)[a 1]
Nézőszám: 8 000
Játékvezető: Macumura Kazuhiko (japán)


2008. június 14.
20:00 (UTC+8)
Kína  1–2  Irak
Zhou Haibin (Csou Haj-pin) Gól : 33' 33' (1–1)
Jegyzőkönyv
Emád Mohammed Gól : 41' 41'
Akram Gól : 65' 65'
Tiencsini Olimpiai Stadion, Tiencsin
Nézőszám: 39 000
Játékvezető: Abdul Malik Bashir (szingapúri)

2008. június 14.
19:00 (UTC+3)
Katar  1–3  Ausztrália
al-Hálfán Gól : 90+4' 90+4' (0–1)
Jegyzőkönyv
Emerton Gól : 17' 17' Gól : 56' 56'
Kewell Gól : 75' 75'
Jászim ibn Hamad Stadion, Doha
Nézőszám: 12 000
Játékvezető: I Gijong (dél-koreai)


2008. június 22.
18:00 (UTC+10)
Ausztrália  0–1  Kína
(0–1)
Jegyzőkönyv
Sun Xiang (Szun Hsziang) Gól : 11' 11'
ANZ Stadion, Sydney
Nézőszám: 70 054
Játékvezető: Halíl al-Gamdi (Szaúd-arábiai)

2008. június 22.
20:00 (UTC+4)
Irak  0–1  Katar
(0–0)
Jegyzőkönyv
al-Besír Gól : 76' 76'
Ar-Rasíd Stadion, Dubaj, (Egyesült Arab Emírségek)[a 1]
Nézőszám: 10 000
Játékvezető: Ali Hamád al-Badvávi (arab emírségekbeli)

2. csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Japán Bahrein Omán Thaiföld
1.  Japán 6 4 1 1 12 3 +9 13 Továbbjutott a negyedik fordulóba 1–0 3–0 4–1
2.  Bahrein 6 3 2 1 7 5 +2 11 1–0 1–1 1–1
3.  Omán 6 2 2 2 5 7 −2 8 1–1 0–1 2–1
4.  Thaiföld 6 0 1 5 5 14 −9 1 0–3 2–3 0–1
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
2008. február 6.
19:20 (UTC+9)
Japán  4–1  Thaiföld
Endó Gól : 21' 21'
Ókubo Gól : 54' 54'
Nakadzava Gól : 66' 66'
Szeiicsiró Gól : 90+1' 90+1'
(1–1)
Jegyzőkönyv
Vinothaj Gól : 22' 22'
Vacsiraban sárga lap2. sárga lapkiállítva 44′, 64′
Szajtama Stadion, Szajtama
Nézőszám: 35 130
Játékvezető: Halíl al-Gamdi (Szaúd-arábiai)

2008. február 6.
18:30 (UTC+4)
Omán  0–1  Bahrein
(0–1)
Jegyzőkönyv
Hubájl Gól : 14' 14'
Kabúsz szultán Sport Komplexum, Maszkat
Nézőszám: 28 000
Játékvezető: I Gijong (dél-koreai)


2008. március 26.
19:00 (UTC+7)
Thaiföld  0–1  Omán
(0–1)
Jegyzőkönyv
al-Adzsmi Gól : 1' 1'
al-Fárszi sárga lap2. sárga lapkiállítva 70′, 94′
Racsamangala Stadion, Bangkok
Nézőszám: 40 000
Játékvezető: Torky Mohsen (iráni)

2008. március 26.
17:20 (UTC+3)
Bahrein  1–0  Japán
Hubájl Gól : 78' 78' (0–0)
Jegyzőkönyv
Bahreini Nemzeti Stadion, Riffa
Nézőszám: 26 000
Játékvezető: Mark Shield (ausztrál)


2008. június 2.
19:20 (UTC+9)
Japán  3–0  Omán
Nakadzava Gól : 10' 10'
Ókubo Gól : 22' 22'
Nakamura Gól : 49' 49'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Nissan Stadion, Jokohama
Nézőszám: 46 764
Játékvezető: Abdul Malik Bashir (szingapúri)

2008. június 2.
18:30 (UTC+7)
Thaiföld  2–3  Bahrein
Csajkhamdi Gól : 26' 26'
Vinothaj Gól : 45' 45'
(2–2)
Jegyzőkönyv
Isza Gól : 22' 22'
Latif Gól : 35' 35'
Mohamed Adnán Gól : 57' 57'
Racsamangala Stadion, Bangkok
Nézőszám: 15 000
Játékvezető: Sun Bao-jie (kínai)


2008. június 7.
17:15 (UTC+4
Omán  1–1  Japán
Ahmed Mubárak Gól : 12' 12'
Ájil kiállítva 73′
(1–0)
Jegyzőkönyv
Endó Gól : 53' 53' (11-esből)
Ókubo kiállítva 73′
Ománi Királyi Rendőrség Stadion, Maszkat
Nézőszám: 6 500
Játékvezető: Subkhiddin Mohd Salleh (maláj)

2008. június 7.
19:30 (UTC+3)
Bahrein  1–1  Thaiföld
Isza Gól : 67' 67'
Fatádi kiállítva 57′
(0–0)
Jegyzőkönyv
Thonglau Gól : 64' 64'
Vinothaj kiállítva 90′
Bahreini Nemzeti Stadion, Riffa
Nézőszám: 21 000
Játékvezető: Múhszen Bászma (szíriai)


2008. június 14.
17:30 (UTC+7)
Thaiföld  0–3  Japán
(0–2)
Jegyzőkönyv
Tulio Gól : 23' 23'
Nakadzava Gól : 38' 38'
Nakamura K. Gól : 88' 88'
Racsamangala Stadion, Bangkok
Nézőszám: 25 000
Játékvezető: Ali Hamád al-Badvávi (arab emírségekbeli)

2008. június 14.
19:30 (UTC+3)
Bahrein  1–1  Omán
Ájs Gól : 41' 41' (1–0)
Jegyzőkönyv
al-Adzsmi Gól : 72' 72'
Bahreini Nemzeti Stadion, Riffa
Nézőszám: 25 000
Játékvezető: Szád al-Fadli (kuvaiti)


2008. június 22.
19:20 (UTC+9)
Japán  1–0  Bahrein
Ucsida Gól : 90' 90' (0–0)
Jegyzőkönyv
Szajtama Stadion, Szajtama
Nézőszám: 51 180
Játékvezető: Ravshan Ermatov (üzbég)

2008. június 22.
18:00 (UTC+4)
Omán  2–1  Thaiföld
al-Húszni Gól : 58' 58' Gól : 84' 84' (0–1)
Jegyzőkönyv
Szripan Gól : 3' 3' (11-esből)
Ománi Királyi Rendőrség Stadion, Maszkat
Nézőszám: 3 000
Játékvezető: Szálem Múdzsgef (jordániai)

3. csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Dél-Korea Észak-Korea Jordánia Türkmenisztán
1.  Dél-Korea 6 3 3 0 10 3 +7 12 Továbbjutott a negyedik fordulóba 0–0 2–2 4–0
2.  Észak-Korea 6 3 3 0 4 0 +4 12 0–0 2–0 1–0
3.  Jordánia 6 2 1 3 6 6 0 7 0–1 0–1 2–0
4.  Türkmenisztán 6 0 1 5 1 12 −11 1 1–3 0–0 0–2
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
2008. február 6.
15:00 (UTC+8)
Dél-Korea  4–0  Türkmenisztán
Kvak Thehü Gól : 43' 43'
Szol Kihjon Gól : 57' 57' Gól : 85' 85'
Pak Csiszong Gól : 70' 70'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Szöuli Világbajnoki Stadion, Szöul
Nézőszám: 25 738
Játékvezető: Tallát Názsm (libanoni)

2008. február 6.
17:00 (UTC+2)
Jordánia  0–1  Észak-Korea
(0–1)
Jegyzőkönyv
Hong Jongdzso Gól : 44' 44'
Ammáni Nemzetközi Stadion, Ammán
Nézőszám: 16 000
Játékvezető: Tayeb Shamsuzzaman (bangladesi)


2008. március 26.
15:00 (UTC+8)
Észak-Korea  0–0  Dél-Korea
Jegyzőkönyv
Shanghaj Stadion, Shanghaj (Kína)[a 2]
Nézőszám: 20 000
Játékvezető: Szád al-Fadli (kuvaiti)

2008. március 26.
17:00 (UTC+5)
Türkmenisztán  0–2  Jordánia
(0–1)
Jegyzőkönyv
al-Bazúr Gól : 34' 34'
al-Baváb Gól : 84' 84'
Aşgabati Olimpiai Stadion, Aşgabat
Nézőszám: 20 000
Játékvezető: Szatop Tongkhan (thaiföldi)


2008. május 31.
20:00 (UTC+9)
Dél-Korea  2–2  Jordánia
Pak Csiszong Gól : 39' 39'
Pak Csujong Gól : 48' 48'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Abd el-Fattáh Gól : 73' 73' Gól : 81' 81'
Szöuli Világbajnoki Stadion, Szöul
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: Mark Shield (ausztrál)


2008. június 2.
17:00 (UTC+5)
Türkmenisztán  0–0  Észak-Korea
Jegyzőkönyv
Aşgabati Olimpiai Stadion, Aşgabat
Nézőszám: 20 000
Játékvezető: Halíl al-Gamdi (Szaúd-arábiai)


2008. június 7.
17:00 (UTC+9)
Észak-Korea  1–0  Türkmenisztán
Cshö Gumcshol Gól : 72' 72' (0–0)
Jegyzőkönyv
Kim Ilszung Stadion, Phenjan
Nézőszám: 25 000
Játékvezető: Mohamed asz-Szaídi (arab emírségekbeli)

2008. június 7.
17:30 (UTC+3)
Jordánia  0–1  Dél-Korea
(0–1)
Jegyzőkönyv
Pak Csujong Gól : 24' 24' (11-esből)
Abdulláh Király Nemzetközi Stadion, Ammán
Nézőszám: 8000
Játékvezető: Masoud Moradi (iráni)


2008. június 14.
17:00 (UTC+9)
Észak-Korea  2–0  Jordánia
Hong Jongdzso Gól : 44' 44' Gól : 72' 72' (1–0)
Jegyzőkönyv
Janggakto Stadion, Phenjan
Nézőszám: 28 000
Játékvezető: Tallát Názsm (libanoni)

2008. június 14.
19:00 (UTC+5)
Türkmenisztán  1–3  Dél-Korea
Ovekov Gól : 77' 77' (11-esből) (0–1)
Jegyzőkönyv
Kim Duhjon Gól : 14' 14' Gól : 81' 81' Gól : 90+3' 90+3' (11-esből)
Aşgabati Olimpiai Stadion, Aşgabat
Nézőszám: 11 000
Játékvezető: Takajama Hirojosi (japán)


2008. június 22.
20:00 (UTC+9)
Dél-Korea  0–0  Észak-Korea
Jegyzőkönyv
Szöuli Világbajnoki Stadion, Szöul
Nézőszám: 48 519
Játékvezető: Subkhiddin Mohd Salleh (maláj)

2008. június 22.
18:00 (UTC+3)
Jordánia  2–0  Türkmenisztán
Abd el-Fattáh Gól : 66' 66' Gól : 67' 67' (0–0)
Jegyzőkönyv
Ammáni Nemzetközi Stadion, Ammán
Nézőszám: 150
Játékvezető: Ben Williams (ausztrál)

4. csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Üzbegisztán Szaúd-Arábia Szingapúr Libanon
1.  Üzbegisztán 6 5 0 1 17 7 +10 15 Továbbjutott a negyedik fordulóba 3–0 3–0 3–0
2.  Szaúd-Arábia 6 5 0 1 15 5 +10 15 4–0 2–0 4–1
3.  Szingapúr 6 2 0 4 7 16 −9 6 3–7 0–3 2–0
4.  Libanon 6 0 0 6 3 14 −11 0 0–1 1–2 1–2
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
2008. február 6.
18:00 (UTC+2)
Libanon  0–1  Üzbegisztán
(0–1)
Jegyzőkönyv
Ahmedov Gól : 44' 44'
Kamíl Samún Sportváros Stadion, Bejrút
Nézőszám: 800
Játékvezető: Abdulláh al-Hiláli (ománi)

2008. február 6.
20:15 (UTC+3)
Szaúd-Arábia  2–0  Szingapúr
al-Kahtáni Gól : 38' 38'
al-Havszávi Gól : 81' 81'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Fahd király Nemzetközi Stadion, Rijád
Nézőszám: 10 000
Játékvezető: Múhszen Bászma (szíriai)


2008. március 26.
16:00 (UTC+5)
Üzbegisztán  3–0  Szaúd-Arábia
Kapadze Gól : 45+1' 45+1'
Sackih Gól : 66' 66'
Dzseparov Gól : 68' 68'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Pahtakor Markazij Stadion, Taskent
Nézőszám: 17 000
Játékvezető: Subkhiddin Mohd Salleh (maláj)

2008. március 26.
19:30 (UTC+8)
Szingapúr  2–0  Libanon
Duric Gól : 8' 8'
Shahul Gól : 23' 23'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Nemzeti Stadion, Szingapúr
Nézőszám: 10 118
Játékvezető: Takajama Hirojosi (japán)


2008. június 2.
19:30 (UTC+8)
Szingapúr  3–7  Üzbegisztán
Duric Gól : 16' 16'
Fahrudin Gól : 31' 31' (11-esből)
Wilkinson Gól : 73' 73'
(2–5)
Jegyzőkönyv
Kapadze Gól : 10' 10'
Karpenko Gól : 21' 21'
Dzseparov Gól : 34' 34' Gól : 44' 44'
Gyenyiszov Gól : 42' 42'
Ibragimov Gól : 62' 62'
Sackih Gól : 88' 88'
Nemzeti Stadion, Szingapúr
Nézőszám: 28 750
Játékvezető: Ali Hamád al-Badvávi (arab emírségekbeli)

2008. június 2.
21:00 (UTC+3)
Szaúd-Arábia  4–1  Libanon
al-Kahtáni Gól : 44' 44' Gól : 90' 90'
Havszávi Gól : 62' 62'
Tukar Gól : 84' 84'
(1–1)
Jegyzőkönyv
el-Ali Gól : 42' 42'
Fahd király Nemzetközi Stadion, Rijád
Nézőszám: 8 000
Játékvezető: Szád al-Fadli (kuvaiti)


2008. június 7.
19:00 (UTC+5)
Üzbegisztán  1–0  Szingapúr
Gejnrih Gól : 80' 80' (0–0)
Jegyzőkönyv
Pahtakor Markazij Stadion, Taskent
Nézőszám: 12 867
Játékvezető: Kim Dongdzsin (dél-koreai)

2008. június 7.
18:00 (UTC+3)
Libanon  1–2  Szaúd-Arábia
Gaddár Gól : 90+3' 90+3' (0–1)
Jegyzőkönyv
Tukar Gól : 45+1' 45+1' Gól : 60' 60'
Fahd király Nemzetközi Stadion, Rijád (Szaúd-Arábia)[a 3]
Nézőszám: 2 000
Játékvezető: Szatop Tongkhan (thaiföldi)


2008. június 14.
19:30 (UTC+8)
Szingapúr  0–2  Szaúd-Arábia
(0–1)
Jegyzőkönyv
Otef Gól : 37' 37'
al-Fraídi Gól : 76' 76'
Nemzeti Stadion, Szingapúr
Nézőszám: 23 000
Játékvezető: Ben Williams (labdarúgó-játékvezető) (ausztrál)

2008. június 14.
19:00 (UTC+5)
Üzbegisztán  3–0  Libanon
Ahmedov Gól : 51' 51' Gól : 62' 62'
Dzseparov Gól : 90+4' 90+4'
(0–0)
Jegyzőkönyv
Pahtakor Markazij Stadion, Taskent
Nézőszám: 7 000
Játékvezető: Matthew Breeze (ausztrál)


2008. június 22.
18:00 (UTC+3)
Libanon  1–2  Szingapúr
Khaizan Gól : 62' 62' (öngól) (0–0)
Jegyzőkönyv
Dajúb Gól : 72' 72' (öngól)
Wilkinson Gól : 73' 73'
Kamíl Samún Sportváros Stadion, Bejrút
Nézőszám: 500
Játékvezető: Masoud Moradi (iráni)

2008. június 22.
21:00 (UTC+3)
Szaúd-Arábia  4–0  Üzbegisztán
Otef Gól : 5' 5'
Muádz Gól : 37' 37' Gól : 87' 87'
al-Hárti Gól : 56' 56'
(2–0)
Jegyzőkönyv
Fahd király Nemzetközi Stadion, Rijád
Nézőszám: 5 000
Játékvezető: Nisimura Júicsi (japán)

5. csoport

Hely. Csapat M Gy D V G+ G– Gk P Továbbjutás Irán Egyesült Arab Emírségek Szíria Kuvait
1.  Irán 6 3 3 0 7 2 +5 12 Továbbjutott a negyedik fordulóba 0–0 0–0 2–0
2.  Egyesült Arab Emírségek 6 2 2 2 7 7 0 8 0–1 1–3 2–0
3.  Szíria 6 2 2 2 7 8 −1 8 0–2 1–1 1–0
4.  Kuvait 6 1 1 4 8 12 −4 4 2–2 2–3 4–2
Forrás: FIFA
Sorrend szabályai: Sorrend meghatározása
2008. február 6.
15:00 (UTC+3:30)
Irán  0–0  Szíria
Jegyzőkönyv
Azadi Stadion, Teherán
Nézőszám: 45 000
Játékvezető: Bashir (szingapúri)

2008. február 6.
19:15 (UTC+4)
Egyesült Arab Emírségek  2–0  Kuvait
es-Sehhi Gól : 14' 14'
Hálíl Gól : 53' 53'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Mohamed ibn Zájed Stadion, Abu-Dzabi
Nézőszám: 19 000
Játékvezető: Ravshan Ermatov (üzbég)


2008. március 26.
14:30 (UTC+2)
Szíria  1–1  Egyesült Arab Emírségek
Sábo Gól : 3' 3' (1–0)
Jegyzőkönyv
Matar Gól : 54' 54'
al-Abbaszíjjin Stadion, Damaszkusz
Nézőszám: 35 000
Játékvezető: Sun Bao-jie (kínai)

2008. március 26.
19:45 (UTC+3)
Kuvait  2–2  Irán
al-Azemi Gól : 39' 39'
ar-Rasídi Gól : 82' 82'
al-Enezi kiállítva 92′
(1–2)
Jegyzőkönyv
Nikbakht Gól : 2' 2'
Hosseini Gól : 5' 5'
al-Kuvait Stadion, Kuvaitváros
Nézőszám: 15 000
Játékvezető: Breeze ausztrál)


2008. június 2.
17:00 (UTC+3:30)
Irán  0–0  Egyesült Arab Emírségek
Jegyzőkönyv
Azadi Stadion, Teherán
Nézőszám: 50 000
Játékvezető: I Gijong (dél-koreai)

2008. június 2.
20:00 (UTC+3)
Szíria  1–0  Kuvait
al-Huszaín Gól : 52' 52' (0–0)
Jegyzőkönyv
al-Abbaszíjjin Stadion, Damaszkusz
Nézőszám: 25 000
Játékvezető: Szálem Múdzsgef (jordániai)


2008. június 7.
20:00 (UTC+4)
Egyesült Arab Emírségek  0–1  Irán
(0–1)
Jegyzőkönyv
Zandi Gól : 7' 7'
Hálifa Nemzetközi Stadion, al-Aín
Nézőszám: 9 000
Játékvezető: Nisimura Júicsi (japán)

2008. június 8.
20:45 (UTC+3)
Kuvait  4–2  Szíria
al-Azemi Gól : 2' 2' Gól : 19' 19' Gól : 63' 63'
Dzsuma Gól : 58' 58'
al-Háldi kiállítva 72′
(2–2)
Jegyzőkönyv
al-Hatíb Gól : 9' 9' Gól : 45+1' 45+1'
Kázma Stadion, Kuvaitváros
Nézőszám: 10 000
Játékvezető: Abdulláh al-Hiláli (ománi)


2008. június 14.
20:00 (UTC+4)
Szíria  0–2  Irán
(0–0)
Jegyzőkönyv
Rezaei Gól : 65' 65'
Khalili Gól : 90+3' 90+3'
al-Abbaszíjjin Stadion, Damaszkusz
Nézőszám: 25 000
Játékvezető: Szatop Tongkhan (thaiföldi)

2008. június 14.
20:45 (UTC+4)
Kuvait  2–3  Egyesült Arab Emírségek
al-Azemi Gól : 52' 52' Gól : 77' 77' (0–2)
Jegyzőkönyv
Matar Gól : 23' 23' Gól : 39' 39'
Száíf Mohamed Gól : 90+1' 90+1'
Kázma Stadion, Kuvaitváros
Nézőszám: 20 000
Játékvezető: Subkhiddin Mohd Salleh (maláj)


2008. június 22.
17:00 (UTC+3:30)
Irán  2–0  Kuvait
Nekounam Gól : 16' 16'
Rezaei Gól : 90+2' 90+2'
(1–0)
Jegyzőkönyv
Azadi Stadion, Teherán
Nézőszám: 20 000
Játékvezető: Sun Bao-jie (kínai)

2008. június 22.
20:00 (UTC+4)
Egyesült Arab Emírségek  1–3  Szíria
Matar Gól : 83' 83' (11-esből) (0–1)
Jegyzőkönyv
al-Huszaín Gól : 34' 34' Gól : 51' 51'
Sanharib Malki Gól : 90+3' 90+3'
Hálifa Nemzetközi Stadion, al-Aín
Nézőszám: 7 000
Játékvezető: Shield ausztrál)

Megjegyzések

  1. a b c Irak biztonsági okokból mindenhárom mérkőzését az arab emírségekbeli Dubajban rendezte.[1]
  2. Biztonsági okokból az Észak-KoreaDél-Korea mérkőzésének helyszínét Phenjanból Sanghajba, Kínába helyezték át.[2][3]
  3. LibanonSzaúd-Arábia mérkőzést Rijádban rendezték.

Jegyzetek

  1. Irak mindhárom mérkőzését Dubajban rendezi (angolul)”, USA Today, 2008. január 22. (Hozzáférés: 2008. május 25.) 
  2. Az Észak-Korea – Dél-Korea mérkőzésnek Shanghai ad otthont. (angolul)”, FIFA.com, 2008. március 7.. [2010. június 14-i dátummal az eredetiből archiválva] (Hozzáférés: 2008. május 25.) 
  3. A koreaiak mérkőzését Shanghai-ban rendezték. (angolul)”, Reuters, 2008. március 7. (Hozzáférés: 2008. május 25.) 
Sablon:2010-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező
  • m
  • v
  • sz
AFC
  • Első forduló
  • Második forduló
  • Harmadik forduló
  • Negyedik forduló
  • Pótselejtező
CAF
  • Első forduló
  • Második forduló
  • Harmadik forduló
CONCACAF
  • Első forduló
  • Második forduló
  • Harmadik forduló
  • Negyedik forduló
CONMEBOL
  • Csoportkör
OFC
  • Első forduló (2007‑es dél‑csendes‑óceáni játékok)
  • Második forduló (OFC‑nemzetek kupája)
UEFA
  • 1. csoport
  • 2. csoport
  • 3. csoport
  • 4. csoport
  • 5. csoport
  • 6. csoport
  • 7. csoport
  • 8. csoport
  • 9. csoport
  • Pótselejtezők
Pótselejtezők
  • labdarúgás Labdarúgásportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap