Aleks Buda

Aleks Buda
Életrajzi adatok
Született1910. szeptember 7.
Elbasan
Elhunyt1993. július 7. (82 évesen)
Tirana
Ismeretes minttörténész
IskoláiBécsi Egyetem

Aleks Buda (Elbasan, 1910. szeptember 7. – Tirana, 1993. július 7.) albán történész, irodalomtörténész. A 20. századi albán történettudomány egyik legnevesebb alakja, legjelentősebb kutatásait az albánok etnogenezise és hazája középkori története terén végezte.

Életútja

Zsidó gyökerű elbasani kereskedőcsalád sarja volt. Középiskolai tanulmányait a dél-olaszországi Leccében kezdte meg, majd az ausztriai Salzburgban fejezte be 1930-ban. Felsőfokú tanulmányait a Bécsi Egyetemen végezte filozófia–irodalomtudomány szakpáron, diplomáját pedig 1938-ban szerezte meg. 1939 februárjában visszatért szülőhazájába, és Korçában helyezkedett el tanárként, 1943-tól pedig a fővárosban, Tiranában folytatta a tanári pályát.

A második világháborút követően az albán tudományos élet tevékeny szervezőegyénisége volt. 1945–1946-ban a tiranai Nemzeti Könyvtár igazgatója volt. 1946-ban megalapította a Tudományos Intézetet (Instituti i Shkencave), 1955-től alapító elnöke volt a Történet- és Nyelvtudományi Intézetnek (Instituti i Historisë dhe i Gjuhësisë), valamint több mint húsz éven keresztül, egészen haláláig első elnöke volt az 1972-ben alapított Albán Tudományos Akadémiának. A kommunizmus éveiben mint az albán értelmiség vezető, rendszerhű alakja, 1973 januárjától a nemzetgyűlés tagja is volt.

Munkássága

Pályája korai szakaszában főként az albán irodalom történetével foglalkozott, a második világháborút követően azonban tudományos érdeklődése fokozatosan az illírek történelme, az albánok etnogenezise, Albánia középkori históriája, a 19. századi nemzeti mozgalom, a Rilindja kutatása felé irányult.

Történeti munkáinak gyűjteményes kiadása 1986-ban jelent meg Shkrime historike (’Történeti tanulmányok’) címen.

Források

  • Robert Elsie: A biographical dictionary of Albanian history. London; New York: Tauris. 2013. 56. o. ISBN 978-1-78076-431-3  
Nemzetközi katalógusok
  • WorldCat: E39PBJcWwyFYWRrdGv7ggRfQbd
  • VIAF: 76312888
  • LCCN: n85257852
  • ISNI: 0000 0001 1674 9014
  • GND: 132029235
  • SUDOC: 026758105
  • BNF: cb11894445k