Aszfodélosz
Aszfodélosz | ||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Rendszertani besorolás | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
Fajok | ||||||||||||||
| ||||||||||||||
Hivatkozások | ||||||||||||||
A Wikifajok tartalmaz Aszfodélosz témájú rendszertani információt. A Wikimédia Commons tartalmaz Aszfodélosz témájú médiaállományokat és Aszfodélosz témájú kategóriát. |
Az aszfodélosz (Asphodelus) a spárgavirágúak (Asparagales) rendjében a fűfafélék (Asphodelaceae) családjának egy nemzetsége.
Kevéssé ismert és ritkán használt neve genyőte, amelyet néha tévesen Kitaibel Pálnak tulajdonítanak.[1]
Elterjedése
Főképp a Mediterráneumban nő; Magyarországon csak néhány, reliktum jellegű faja honos.
Megjelenése
100–120 cm magasra növő, koloncos gyökerű, levélrózsás növény. Sötétzöld levelei háromszögletűek, sötétzöldek. Gyertyára emlékeztető szárán vannak fehér virágai. Termése rekeszekre hasadó, tojásdad tok.
Életmódja, élőhelye
A mészkerülő lomberdőket kedveli.
Felhasználása
Gyökérgumóját az ókortól ették; a középkorban királyi eledelnek nevezték. A Balkán-félszigeten sírokra ültetik.
A kultúrában
A görög mitológiában az emberek lelke haláluk után aszfodéloszba költözik. A görögök halotti virága ezért az Asphodelus ramosus volt. Homérosz azt írta, hogy a holtak birodalmában, az alvilági Sztüx folyó partján aszfodélosz nő, és a halottak aszfodéloszmezőkön vándorolnak.
J. K. Rowling Harry Potter-regényeiben az aszfodélosz a bűbájos növények egyike. Az üröm és az aszfodélosz keveréke altató hatású, olyannyira, hogy az élő halál eszenciájának is nevezik. Valójában ez egyáltalán nem így van: az aszfodélosz gyökere izzasztó és vízhajtó szer.
Jegyzetek
- ↑ Archivált másolat. [2005. január 9-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2011. augusztus 9.)
Források
- Surányi Dezső: Az Iliász és az Odüsszeia növényvilága Archiválva 2010. március 5-i dátummal a Wayback Machine-ben
- Harry Potter mágikus növényei
- A kegyeleti díszítés története
- Magyar nagylexikon XI. (Kir–Lem). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2000. 10. o. ISBN 963-9257-04-4
- Biológiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap