Holden Rose

Ezt a szócikket némileg át kellene dolgozni a wiki jelölőnyelv szabályainak figyelembevételével, hogy megfeleljen a Wikipédia alapvető stilisztikai és formai követelményeinek. Indoklás: az életpálya puszta felsorolás

Holden Rose, született Kovács Attila (Szolnok, 1976. január 31. –) író, előadóművész, zenész.

Már 12 évesen történeteket írt szerepjátékokhoz, valamint társasjátékokat tervezett. 11 évesen költözött Kaposvárra a családjával, itt fejezte be az általános iskolát. A zenei pályára a Prima Primissima- és Szent Gellért- díjas Bogáthy József kürtművész inspirálta. A gyermekirodalom és az olvasás népszerűsítése felé számos élettapasztalaton át vezetett az út. Holden Rose nemcsak gyermekeknek ír, a tudományos-fantasztikum kedvelői 2015-ben olvashattak tőle először A helyes kérdés címmel; a novella az Új Galaxis magazin[1] 23. számában jelent meg.

Mivel a Kovács Attila igen gyakori név, az első könyvek a maga által választott Holden Rose néven jelentek meg, egyes könyvkiadóknál azonban a polgári nevét kellett használnia, ezért a mai napig mindkét néven publikál.

Nős, feleségével két gyermeküket nevelik.

Iskolái

1994-ben végezte el a MH Zeneművészeti Honvéd Szakközépiskolát vadászkürt szakon (kamaratanár: Szabó László, főtárgy: Szuromi Antal) és egyúttal tartalékos őrmesterként szerelt le ugyanebben az évben.

A konzervatóriumban kezdett zenét komponálni, valamint dalszövegeket írni. Ekkor írt már verseket és novellákat is, de az első megjelenésre húsz évet várni kellett.

A KIT marketingmenedzser szakán végzett 2002-ben.

Életpálya

1994-2004-ig

  • Budapest Skála – eladó;
  • Fóton egy asztalosműhelyben segédmunkás;
  • Elender/Inter.Net – telefonos ügyfélszolgálat;
  • Utópia Stúdió – stúdióvokalista;

1995-2016 között

  • Számos könnyűzenei formációban (Mystery, Alapítvány, Hot Shot, Perfect Symmetry, Slamo Revans) közreműködött énekesként, vokalistaként, zeneszerzőként, dalszövegíróként.
  • Három nagylemez és számos EP közreműködője volt.

2004-től napjainkig

Egy közművelődési intézmény projektmenedzsere, feladatkörébe tartozik többek között:

  • Különböző rendezvények kitalálása, tervezése, lebonyolítása,
  • A rendezvény grafikai tervezése, nyomdai munkái,
  • Weboldalak, kiadványok tervezése,
  • Rendszergazdai feladatok,
  • Informatikai és marketingoktatás.

Filmes munkái

  • Here feel ice hockey players everywhere like at home – rendező, forgatókönyvíró; győztes promóciós film a Magyar Jégkorongszövetség számára (Prágai Ice Hockey Division I. konferencia, Prága (2004)
  • Sváb apróságok – forgatókönyvíró, rendező, zeneszerző; VI. Nemzetiségi Filmszemle (Zsűri különdíja) (2010)
  • Das sind wir – rendező, vágó; riportfilm (2014)
  • Tulipánok - Wie daham! - Mei scheni Sprch – forgatókönyvíró, zeneszerző, vágó; (három spot, a MiLaS nemzetközi rövidfilmversenyen, 2014)
  • Nemzetidegenek – zeneszerző; Magyar Filmszemle, dokumentumfilm (2016)

Holden Rose és a gyermekirodalom

Az első könyve 2014 novemberében jelent meg a Főnix Könyvműhelynél A harmadik címmel, mely egyúttal egy mára igen népszerű szériát indított el: a történet a Howard Matheu különös esetei sorozat első része.

A gyerekeknek szóló detektívtörténetekből álló Howard-sorozat azóta hat könyvre és három novellára bővült, hangoskönyvváltozattal és letölthető novellákkal.

A Móra Könyvkiadónál jelent meg Holden Rose Lapozz és parázz[2] sorozata.

Az író vállalt szívügye az olvasásra szoktatás, olvasásra nevelés. Ennek érdekében 2016 óta közel 1200 motivációs előadást tartott az olvasásról több mint 300 településen.

Előadásainak tematikája

  • Előadás az olvasásról – általános iskola, alsó tagozat;
  • Egyszerűsítés - általános iskola, felső tagozat;
  • Petőfi, mielőtt sztár lett - 5. osztálytól;
  • Az írásról (is) – középiskolásoknak;
  • Ady, de másként - középiskolásoknak.

Rendszeresen készít videós tartalmakat is az internetes oldalaira, ezek egyike az Azt olvasok, amit akarok[3] csatorna. A Covid-karantén idején az otthoni tanulásra kényszerült gyerekeket és családjaikat a csatorna Karanténsuli című különkiadásával igyekezett támogatni.

Díjak

Egyéb elismerések

  • Holden Rose A csontváz óra című története kiérdemelte a Szívünk rajta[4] matricát.

Az UNICEF és a Bookline közös programja négy kategóriában (mesél, segít, fejleszt, rád talál) gyűjti az ajánlásokat és a legkiválóbb könyveknek ítélik a matricát.

Művei

Holden Rose néven megjelent munkái

Regények

  • A harmadik (Howard Matheu különös esetei I. – 2014 – Főnix Könyvműhely) – (A második kiadás 2017)
  • A Nyúl akta (Howard Matheu különös esetei II. – 2015 – Főnix Könyvműhely)
  • Az ellopott karácsony (Howard Matheu különös esetei IV. – 2015 – Főnix Könyvműhely) (Merítés-díj 2016)
  • A fáraó jogara (Howard Matheu különös esetei III. – 2016 – Főnix Könyvműhely)
  • Hófehér kelepce (Howard Matheu különös esetei V. – 2016 – Főnix Könyvműhely)
  • Nita, Gil és én (Howard Matheu különös esetei VI. – novellagyűjtemény 2017 – Főnix Könyvműhely)
  • Holtidő (steampunk YA kalandregény 2017 – Főnix Könyvműhely)
  • Leonardo lovag (meseregény, kifestővel 2017 – Főnix Könyvműhely)
  • Piros és Bodó (figyelemfejlesztő mesekönyv, kifestővel 2018 – Katica Könyv Műhely)
  • A lapátos fickó (Lapozz és parázz I. – 2022 – Móra Könyvkiadó)
  • Azonosított repülő tárgy (Lapozz és parázz II. – 2022 – Móra Könyvkiadó)
  • Tükörvándor (Lapozz és parázz III. – 2023 – Móra Könyvkiadó)

Novellák, mesék

  • ChloéPokoli történetek, ördögi szerkezetek steampunk antológia (2015 – Főnix Könyvműhely) Innen letöltheted >>>
  • A helyes kérdés – Új Galaxis 23. (2015)
  • A kutyaházas esetHoward Matheu novella (ebook – 2015) (Nita, Gil és én – 2017)
  • Az aranykapu rejtélye – Howard Matheu novella (ebook – 2016) (Nita, Gil és én – 2017)
  • A medálAjtók és átjárók fantasy antológia (2016 – Főnix Könyvműhely)
  • Elcserélt nadrágokHoward Matheu novella (ebook – 2016) (Nita, Gil és én – 2017)
  • Két szitakötőnovella a Holtidő világából (ebook – 2019)
  • A legbátrabb nyuszi – mese, színezővel (ebook – 2020)
  • MI az emberGalaktika Magazin 398. (2023)
  • Kis sárkány, nagy karácsony – mese (2023)

Hangoskönyvek

  • A kutyaházas eset – Felolvasta: Zsigmond Tamara – (audiobook – 2016)
  • A fekete furgon – Felolvasta: Holden Rose – (audiobook – 2017)
  • A legbátrabb nyuszi – Felolvasta: Holden Rose – (audiobook – 2021)

Kovács Attila néven megjelent munkái

Regények

  • Micsoda költözés! (Nyomozás a Pipacs utcában I. – 2019 – Pagony kiadó)
  • Micsoda kalamajka! (Nyomozás a Pipacs utcában II. – 2020 – Pagony kiadó)
  • Föld alatti kaland tigrissel és buszokkal (2022 – Pagony kiadó)
  • A csontváz óra (Az ifjú Petrovics Sándor elfeledett kalandjai – MTO – 2023 – Móra Könyvkiadó)

Novellák

  • A tudatalatti asszisztens2045 Harminc év múlva sci-fi antológia (2015 – Ad Astra Kiadó)
  • BevándorlókGalaktika Magazin 307. (2015)
  • Isten jelenléteTávoli kolóniák sci-fi antológia (2016 – Ad Astra Kiadó)
  • Mi vagyunkkarácsonyi novella (Szabad Pécs – online – 2019)
  • 42M. – novella (Író Cimborák blog – 2019)
  • Egy pötty, aztán a világ – mese (Író Cimborák blog – 2022)
  • Szörnyeteg és Rémség – mese (Író Cimborák blog – 2022)
  • KésésGalaktika Magazin 395. (2023)

Egyéb munkák

  • Óhaj-sóhaj királylány (Nyelvkincstár-sorozat[5] – 2022 – Móra Könyvkiadó)
  • Háztáji nyomozás ((N)agykaland-sorozat[6] – 2023 – Móra Könyvkiadó)

Jegyzetek

  1. https://epa.oszk.hu/00200/00295/ismerteto.html
  2. https://mora.hu/sorozat/lapozz-es-parazz
  3. https://www.youtube.com/@HoldenRose
  4. https://unicef.hu/ezt-tesszuk-itthon/aktualis-programjaink/szivunk-rajta
  5. https://mora.hu/sorozat/nyelvkincstar-sorozat
  6. https://mora.hu/sorozat/nagykaland

Források

  • https://holdenrose.hu/
  • https://prologus.wordpress.com/2017/10/01/holden-rose-interju/
  • https://mora.hu/alkoto/holden-rose-kovacs-attila
  • https://www.pagony.hu/kovacs-attila

Egyéb hivatkozások

  • Hány éves kortól jöhetnek a borzongatós történetek?
  • Petőfi mint influenszer – interjú Holden Rose-zal, azaz Kovács Attilával
  • Kolozsi Orsolya: Borzongató szellemhistória tíz éven felülieknek
  • Könyvtavasz Beleolvasó
  • Várkonyi Éva: Nagy kalamajkában az ifjú Petrovics
  • A csontváz óra – Az ifjú Petrovics Sándor elfeledett kalandjai (könyvajánló)
  • Böszörményi Gyula: A lapátos fickó éjszaka az előszobádban lebeg (könyvajánló)