Isépy István

Isépy István
Született1942. július 8.[1]
Budapest
Elhunyt2022. november 8. (80 évesen)[2]
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
Iskolái
Kitüntetései
Sablon • Wikidata • Segítség

Isépy István (Budapest, 1942. július 8. – 2022. november 8.) magyar biológus, botanikus, egyetemi tanár. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Füvészkert igazgatója, a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetségének alapító tagja.

Életpályája

Általános iskolai tanulmányait a XII. kerületi Márvány utcai Általános Iskolában végezte el. Középiskolai tanulmányait a József Attila Gimnáziumban járta ki. 1965–2021 között a Magyar Biológiai Társaság (MBT) Botanikai Szakosztály előadóülésein 33 előadást tartott. 1966-ban diplomázott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar biológia-kémia szakán. 1966-ban a Magyar Tudományos Akadémia Eötvös Loránd Tudományegyetem Botanikus Kert Kutatórészlegénél kezdte tudományos segédmunkatársként. 1974–1980 között a Botanikai Közlemények szerkesztője, 1981–1996 között szerkesztőbizottsági tagja, 1997–2014 között szerkesztője volt Szigeti Zoltánnal. 1976-ban fontos szerepet vállalt a Vértesi és a Zselici Tájvédelmi Körzetek kialakításában. 1981-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Füvészkert állományába került át Priszter Szaniszló igazgatóhoz egyetemi adjunktusként. 1982-től docens lett. 1982–2005 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem botanikus kertjének igazgatója volt. 1992–1995 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki Karán a környezetvédelmi szaküzemmérnök (mérnök-biológus) hallgatók számára biológiát és ökológiát tanított. 1992–2002 között a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetségének vezetőségi tagja volt. 2005-ben nyugdíjba vonult. 2005–2012 között a Füvészkert nyugállományú alkalmazottjaként botanikusként dolgozott, 2012-től pedig önkéntesként. 2005–2014 között a Magyar Biológiai Társaság (MBT) Botanikai Szakosztályának elnöke volt. 2015–2019 között „A Füvészkertért” Alapítvány kuratóriumának elnök volt.

Kutatási területe az ország növénytársulásainak vizsgálata volt. Az egyetemen biogeográfia, botanikus kerti növényismeret és a magashegységek növényvilága tárgyakat oktatott. Szívügye volt a tudományos ismeretterjesztés. Nyugdíjba menetele után fontos szerepet vállalt a Füvészkert 250 éves történeti anyagának rendezésében, feldolgozásában és bemutatásában.

Családja

Szülei: Isépy István jogász és Kovácsy Margit voltak. 1970-ben feleségül vette Horváth Veronikát, aki két évvel István után végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem biológia–földrajz tanári szakán. Két gyermekük született: Tamás és Anett. Közös életüket Alcsúton kezdték, ahol felesége a helyi iskolában kapott állást, amihez szolgálati lakás is tartozott.

Művei

  • Séta a Füvészkertben
  • A Vértes természeti értékei
  • Búvár Zsebkönyvek sorozat

Díjai

Jegyzetek

  1. https://real.mtak.hu/168446/1/01Csontosetal.pdf
  2. In memoriam Isépy István

Források

  • https://real.mtak.hu/168446/1/01Csontosetal.pdf
  • Isépy István (1942-2022)
  • Füvészkert
  • In memoriam Isépy István

Kapcsolódó szócikkek

Nemzetközi katalógusok
  • WorldCat: E39PBJpJbJh446HvTPK7yFPRKd
  • VIAF: 316643996
  • PIM: PIM638083
  • ISNI: 0000 0004 5068 4914
  • GND: 1076762751
  • SUDOC: 237907127
  • botanikai rövid név: Isépy