Katie Elizabeth Britt (született: Boyd; Enterprise, 1982. február 2. –) amerikai politikus, jogász és üzletember, aki Alabama állam szenátora. Korábban Alabama üzleti tanácsának vezérigazgatója volt, 2018 és 2021 között, illetve Richard Shelby szenátor kabinetfőnöke 2016-tól 2018-ig. Brittet 2022-ben választották meg szenátornak, az első nőként Alabamából.
2021. június 8-án Britt bejelentette, hogy indul a republikánus előválasztáson a 2022-es szenátori jelöltségért Alabamában.[1][2] Jelöltként Britt kiállt Donald Trump mellett és támogatta a volt elnök kijelentéseit, hogy a 2020-as elnökválasztás idején csalások történtek, de azt nem mondta ki, hogy ellopták volna azt a republikánusoktól.[3][4] Britt továbbjutott az előválasztás második fordulójába Mo Brooks képviselő ellen. Donald Trump hivatalosan 2022. június 10-én állt be Britt kormánya mögé, aki egy „rendíthetetlen harcosnak” nevezte. Trump korábban Brooks-ot támogatta, de visszalépett, hogy Brittnek segítsen,[5] aminek következtében a második fordulóban megkapta a szavazatok 63%-át. Britt később megnyerte a választást.[6] Ő lett az első női szenátor Alabamából, akit megválasztottak (más női szenátorokat kineveztek)[7] és a legfiatalabb republikánus nő, aki szenátor lett.[8]
↑Walker, Charlie: Katie Britt announces U.S. Senate candidacy (amerikai angol nyelven). Alabama Political Reporter, 2021. június 8. (Hozzáférés: 2022. november 14.)
↑[email protected], Mike Cason |: Katie Britt officially announces she’s running for Alabama Senate seat (angol nyelven). al, 2021. június 8. (Hozzáférés: 2022. november 14.)
↑Zanona, Gabby Orr,Melanie: Trump may offer help to Katie Britt in Alabama Senate primary -- even though he's already endorsed Mo Brooks | CNN Politics (angol nyelven). CNN, 2022. február 25. (Hozzáférés: 2022. november 14.)
↑[email protected], Sarah Whites-Koditschek |: Katie Britt sees ‘fraud’ in Trump’s election loss, vows to work for Alabama if elected to Senate (angol nyelven). al, 2022. március 23. (Hozzáférés: 2022. november 14.)
↑[email protected], Howard Koplowitz |: Donald Trump endorses ‘fearless America First warrior’ Katie Britt in Alabama Senate race (angol nyelven). al, 2022. június 11. (Hozzáférés: 2022. november 14.)
↑[email protected], Sarah Swetlik |: Who is Katie Britt, Alabama’s newest senator? What are her plans in Congress? (angol nyelven). al, 2022. november 9. (Hozzáférés: 2022. november 14.)
↑[email protected], Sarah Whites-Koditschek |: Katie Britt wins runoff, stands to become first woman elected senator in Alabama (angol nyelven). al, 2022. június 22. (Hozzáférés: 2022. november 14.)
↑Smith, Dylan: 'Mama on a mission': Katie Britt elected Alabama's next U.S. senator (amerikai angol nyelven). Yellowhammer News, 2022. november 9. (Hozzáférés: 2022. november 14.)