Lány egyéni párbajtőrvívás a 2010. évi nyári ifjúsági olimpiai játékokon

Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye.
Lány párbajtőrvívás
az I. nyári ifjúsági olimpián
Adatok
HelyszínInternational Convention Centre, Szingapúr
Dátumaugusztus 17.
Versenyzők13 résztvevő
13 nemzetből
Érmesek
Aranyérem Lin Sheng  Kína
Ezüstérem Alberta Santuccio  Olaszország
Bronzérem Martyna Swatowska  Lengyelország

2014 → 
Sablon:Vívás a 2010. évi nyári ifjúsági olimpiai játékokon
  • m
  • v
  • sz

A 2010. évi nyári ifjúsági olimpiai játékokon a vívás lány párbajtőr versenyszámát augusztus 17-én rendezték meg Szingapúrban, az International Convention Centre-ben.

Eredmények

Csoportkörök

A csoportkörökben a versenyzők két csoportba lettek beosztva, ahol körmérkőzéseket játszottak. A győztes az volt, aki hamarabb ért el 5 találatot (általában).

Használt rövidítések:

  • Gy: Győzelem
  • V (3): Vereség (3-5-re)

1. Csoport

Versenyző Mérkőzések (eredmény) Győzelmek Adott találatok Kapott találatok Találat különbség Hely.
1 2 3 4 5 6 7
1  Rania Herlina Rahardja (SIN) Gy V (3) V (2) V (1) V (2) V (3) 1 16 26 -10 6.
2  Damyan Jaqman (PLE) V (2) V (0) V (0) V (3) V (1) V (3) 0 9 30 -21 7.
3  Katharine Holmes (USA) Gy Gy V (1) Gy (3) Gy (4) Gy 5 23 19 +9 2.
4  Lin Sheng (CHN) Gy Gy Gy Gy Gy Gy 6 30 10 +20 1.
5  Alberta Santuccio (ITA) Gy Gy V (2) V (2) V (4) Gy 3 23 18 +5 4.
6  Martyna Swatowska (POL) Gy Gy V (3) V (4) Gy Gy 4 27 19 +8 3.
7  Pauline Brunner (SUI) Gy Gy V (1) V (1) V (1) V (3) 2 15 26 -11 5.

2. csoport

Versenyző Mérkőzések (eredmény) Győzelmek Adott találatok Kapott találatok Találat különbség Hely.
1 2 3 4 5 6
1  Wanda Matshaya (RSA) V (3) V (1) V (2) Gy V (3) 1 14 24 -10 6.
2  Amalia Tataran (ROU) Gy V (3) V (2) Gy Gy 3 20 18 +2 3.
3  Yulia Bakhareva (RUS) Gy Gy Gy Gy Gy 5 25 15 +10 1.
4  Lee Hye Won (KOR) Gy Gy V (4) V (3) Gy 3 22 16 +6 2.
5  Amy Radford (GBR) V (4) V (4) V (4) Gy Gy (3) 2 20 20 0 4.
6  Clara Isabel Di Tella (ARG) Gy V (1) V (3) V (2) V (2) 1 13 21 -8 5.

Egyenes kiesés szakasz

Az egyenes kieséses szakaszban a versenyzők a csoportmérkőzéseken elért eredmény alapján lettek beosztva. Az jutott tovább, aki hamarabb ért el 15 találatot (általában).

Nyolcaddöntők Negyeddöntők Elődöntő Döntő
            
1  Lin Sheng (CHN)
16 BYE
1  Lin Sheng (CHN) 15
8  Amy Radford (GBR) 5
9  Pauline Brunner (SUI) 13
8  Amy Radford (GBR) 15
1  Lin Sheng (CHN) 15
4  Martyna Swatowska (POL) 11
5  Lee Hye Won (KOR) 15
12  Rania Herlina Rahardja (SIN) 10
5  Lee Hye Won (KOR) 14
4  Martyna Swatowska (POL) 15
13  Damyan Jaqman (PLE) 4
4  Martyna Swatowska (POL) 15
1  Lin Sheng (CHN) 9
7  Alberta Santuccio (ITA) 8
3  Katharine Holmes (USA)
14 BYE
3  Katharine Holmes (USA) 15
6  Amalia Tataran (ROU) 10
11  Wanda Matshaya (RSA) 10
6  Amalia Tataran (ROU) 15
3  Katharine Holmes (USA) 8
7  Alberta Santuccio (ITA) 9
7  Alberta Santuccio (ITA) 15
10  Clara Isabel Di Tella (ARG) 7
7  Alberta Santuccio (ITA) 13
2  Yulia Bakhareva (RUS) 7
15 BYE
2  Yulia Bakhareva (RUS)
Bronzmérkőzés
Kiemelés Versenyző Eredmény
4  Martyna Swatowska (POL) 15
3  Katharine Holmes (USA) 9

Végeredmény

Helyezés Név Nemzet Csapat
1Aranyérem Arany Lin Sheng  Kína Ázsia 1
2Ezüstérem Ezüst Alberta Santuccio  Olaszország Európa 1
3Bronzérem Bronz Martyna Swatowska  Lengyelország Európa 2
4. Katharine Holmes  Egyesült Államok Amerika 1
5. Yulia Bakhareva  Oroszország Európa 3
6. Lee Hye Won  Dél-Korea Ázsia 2
7. Amalia Tataran  Románia Európa 4
8. Amy Radford  Nagy-Britannia
9. Pauline Brunner  Svájc
10. Clara Isabel Di Tella  Argentína Amerika 2
11. Wanda Matshaya  Dél-afrikai Köztársaság Afrika
12. Rania Herlina Rahardja  Szingapúr
13. Damyan Jaqman  Palesztina

Fordítás

Ez a szócikk részben vagy egészben a Fencing at the 2010 Summer Youth Olympics – Cadet female épée című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

  • Olimpia Olimpiaportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap