Légrádi Imre

Légrádi Imre
Légrádi Imre (Fotó: Pluzsik Tamás, 2012.)
Légrádi Imre (Fotó: Pluzsik Tamás, 2012.)
Született1933. október 23.
Sopronbánfalva
Elhunyt2022. március 17. (88 évesen)[1][2]
Sopron
Állampolgárságamagyar
Nemzetiségemagyar
Foglalkozásapedagógus,
szakfelügyelő,
igazgatóhelyettes
KitüntetéseiSopron város díszpolgára (2012)
Sablon • Wikidata • Segítség

Légrádi Imre (Sopronbánfalva, 1933. október 23. – Sopron, 2022. március 17.) matematika–fizika szakos középiskolai tanár, szakfelügyelő, igazgatóhelyettes, Sopron díszpolgára (2012).

Élete, tevékenysége

Sopronbánfalván született. 1956-ban matematika–fizika szakos középiskolai tanári oklevelet szerzett. Kezdetben Csornán, majd a soproni Kellner Sándor Általános Iskolában tanított. 1960-ban áthelyezték a soproni Széchenyi István Gimnáziumba, szinte egész tevékenysége ehhez az intézményhez kötődött, innen ment nyugdíjba is. Nyugdíjasként is tovább tanított, érettségire való felkészülést segítő fakultatív fizikaórákat tartott iskolájában.

Pályája során volt fizika szakfelügyelő, majd szaktanácsadó és igazgatóhelyettes, de legfőbb feladatának mindig is a fizikatanítást tekintette. Számos kísérleti eszközt tervezett és készített. Közel 40 cikke, tanulmánya jelent meg a Fizikai Szemlében, A Fizika Tanításában, illetve a Középiskolai Matematikai Lapokban. Az 1970-es évektől tagja volt az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny fizika szakbizottságának. Számos feladata szerepelt a Középiskolai Matematikai Lapokban, az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen, a Mikola Sándor Országos Középiskolai Tehetségkutató Fizikaversenyen. Jelentős részt vállalt a soproni szervezésű országos és nemzetközi fizikaversenyek elindításában és szervezésében is.

Főbb publikációi

Könyvek

  • A soproni és Sopron környéki magyar telepesek első hónapjai, Sopron, házi sokszorosítás, 1976
  • Magfizikai kísérletek GM-csővel, Budapest, Műszaki Kiadó, 1985, ISBN 963-10-6675-4
  • Atomfizikai feladatok, Budapest, Műszaki Kiadó, 1986, ISBN 963-10-6787-4
  • Atomfizikai feladatok, Budapest, Tankönyvkiadó, 1987, ISBN 963 18 0103 9
  • Magfizikai kísérletek GM-csővel, Budapest, Tankönyvkiadó, 1987, ISBN 963 18 0102 0

Cikkek

  • A Széchenyi István Gimnázium és Postaforgalmi Szakiskola jubileuma, Soproni Szemle, 1976, 3. szám →cikk
  • Elektromosan töltött részecske mozgása mágneses és nehézségi erőtérben, Fizikai Szemle, 1981, 1. szám
  • A kényszerrezgés egyszerű vizsgálata, Módszertani lapok. Fizika, 1994, 3. szám
  • Egyszerű meggondolások a feszültségi rezonanciával kapcsolatban, Módszertani lapok. Fizika, 1994, 4. szám
  • A fizika felsőfokú oktatása Magyarországon II., (társszerzőkkel), Fizikai Szemle, 1995, 7. szám →cikk
  • Egy feladat a nyugalmi elektromágneses indukcióval kapcsolatban, Módszertani lapok. Fizika, 1997, 1. szám
  • Nukleáris fizika a középiskolában, Fizikai Szemle, 2001, 2. szám →cikk
  • A lécháromszög súlypontjáról, Módszertani lapok. Fizika, 2002, 2. szám
  • A láncmolekulában delokalizált elektron adott intervallumbeli megtalálási valószínűségének kiszámítása elemi eszközökkel, Módszertani lapok. Fizika, 2003, 1. szám
  • Egy autózási probléma , Fizikai Szemle, 2004, 5. szám, 175. oldal →cikk
  • A Doppler-képletek egyszerű levezetése, Fizikai Szemle, 2006, 8. szám →cikk
  • Az elektromos házicsengő működése, Fizikai Szemle, 2012, 7–8. szám →cikk
  • Ellenállásokból vagy kondenzátorokból álló hídkapcsolás eredője, Fizikai Szemle, 2016, 5. szám., 175–176. oldal →cikk Archiválva 2018. április 12-i dátummal a Wayback Machine-ben

Díjai, kitüntetései

Jegyzetek

  1. Elhunyt Légrádi Imre
  2. In memoriam Légrádi Imre (1933–2022)

Források

  • Rátz Tanár Úr-életműdíj → Díjazottak → 2007 → Légrádi Imre
  • Sopron honlapja → Átadták a város legrangosabb kitüntetéseit és elismeréseit (2012.12.14.)
  • FizKapu → Ki-kicsoda? → Díjak és díjazottak
  • Mit jelent soproninak lenni? Aki válaszol: Légrádi Imre Pluzsik Tamás, Soproni Téma, 2012. december 20.
  • Életrajza Archiválva 2014. február 26-i dátummal a Wayback Machine-ben a Who is Who Magyarország elektronikus változatában. (Hozzáférés: 2012.02.21.)
  • Halálhíre a Soproni Széchenyi István Gimnázium honlapján Archiválva 2022. május 26-i dátummal a Wayback Machine-ben
  • In memoriam Légrádi Imre (1933-2022), sopronanno.hu, 2022. május 24.
  • 2022 Soproni Szemle 76/2
Sablon:Rátz Tanár Úr-életműdíj
  • m
  • v
  • sz
2001
  • Hobinka Ildikó (kémia)
  • Holics László (fizika)
  • Kőváry Károly (matematika)
  • Szucsán András (fizika)
  • Urbán János, dr. (matematika)
  • Várnai György, dr. (kémia)
2002
  • Harka Katalin, dr. (kémia)
  • Kopcsa József, dr. (fizika)
  • Nagy Márton (fizika)
  • Pálmay Lóránt (matematika)
  • Reiman István (matematika)
  • Szabó Lászlóné (kémia)
2003
  • Czapáry Endre (matematika)
  • Kovács Mihály (fizika)
  • Dr. Kovácsné dr. Csányi Csilla (kémia)
  • Rábai Imre (matematika)
  • Velkey László, dr. (kémia)
  • Wiedemann László, dr. (fizika)
2004
  • Kecskés Andrásné, dr. (kémia)
  • Rácz János (matematika)
  • Reményi Gusztávné (matematika)
  • Sebestyén Zoltán (fizika)
  • Villányi Attila (kémia)
  • Zátonyi Sándor, dr. (fizika)
2005
  • Bognár József (biológia)
  • Hajnissné Anda Éva (kémia)
  • Herczeg János (matematika)
  • Jurisits József, dr. (fizika)
  • Mezeiné dr. Kopasz Mária (biológia)
  • Némethy Katalin (matematika)
  • Rónaszéki László (fizika)
  • Tóth Zoltán, dr. (kémia)
2006
  • Árendás Veronika, dr. (biológia)
  • Balázs Lórántné, dr. (dr. Kukorelli Katalin) (kémia)
  • Irlanda Dezső (kémia)
  • Lang Jánosné, dr. (Steiner Zsuzsanna) (fizika)
  • Pintér Ferenc, dr. (matematika)
  • Rékási József, dr. (biológia)
  • Thiry Imréné (matematika)
  • Zsúdel László, dr. (fizika)
2007
  • Adamkovich István, dr. (kémia)
  • Berend Mihály, dr. (biológia)
  • Igaz Sarolta, dr. (kémia)
  • Katz Sándor, dr. (matematika)
  • Légrádi Imre (fizika)
  • Pintér Lajos, dr. és Pintér Lajosné (matematika, megosztott díj)
  • Plósz Katalin (fizika)
  • Szerényi Gábor, dr. (biológia)
2008
2009
  • Dr. Budayné dr. Kálóczi Ildikó (biológia)
  • Flórik György (fizika)
  • Halblender Anna, dr. (kémia)
  • Kikindai Kristóf, dr. (biológia)
  • Láng Hugó (matematika)
  • Mayer Farkas (fizika)
  • Nagy Zsigmondné, dr. (kémia)
  • Tatár István (matematika)
2010
  • Bán Sándor (biológia)
  • Deli Lajos (matematika)
  • Dénes Sándorné (kémia)
  • Mészáros Lukács (biológia)
  • Molnár József (kémia)
  • Somfai Zsuzsa (matematika)
  • Várnagy István (fizika)
  • Vida József (fizika)
2011
  • Baranyai József (biológia)
  • Bohdaneczky Lászlóné (kémia)
  • Csordás Mihály (matematika)
  • Kotek László (fizika)
  • Krassói Kornélia (fizika)
  • Laczkó László (matematika)
  • Müllner Erzsébet (biológia)
  • Pfeiffer Ádám (kémia)
2012
  • Borhidi Attiláné (biológia)
  • Forgács József (kémia)
  • Harka Ákos (biológia)
  • Kovács László (fizika)
  • Ősz György (fizika)
  • Pogáts Ferenc (matematika)
  • Prókai Szilveszter (kémia)
  • Róka Sándor (matematika)
2013
  • Brenyó Mihály és Brenyó Mihályné (matematika, megosztott díj)
  • Károlyi Károly (matematika)
  • Halász Tibor, dr. (fizika)
  • Horváth Gábor (fizika)
  • Lenkei Irén, dr. (biológia)
  • Lénárd Gábor, dr. (biológia)
  • Cs. Nagy Gábor, dr. (kémia)
  • Oláh Gábor Péter (kémia)
2014
  • Kubatov Antal (matematika)
  • Békefi Zsuzsa (matematika)
  • Tóth Eszter (fizika)
  • Zátonyi Sándor (fizika)
  • Szalainé Tóth Tünde (biológia)
  • Kánitz József (biológia)
  • Böddiné Schróth Ágnes (kémia)
  • Endrész Gyöngyi (kémia)
2015
  • Balázs Katalin (kémia)
  • Honyek Gyula (fizika)
  • Mező Tamás (fizika)
  • Mike János (matematika)
  • Nagyné Horváth Emília (biológia)
  • Pálfalvi Józsefné (matematika)
  • Sipos István (kémia)
  • Tóth Albert (biológia)
2016
  • Halmi László (kémia)
  • dr. Jánossyné dr. Solt Anna (biológia)
  • Juhász Nándor és Juhász Nándorné (fizika, megosztott díj)
  • Kónya István (matematika)
  • Tarcsay Tamás (matematika)
  • Zolnai Ildikó (biológia)
  • Zsigri Ferenc (fizika)
  • dr. Zsuga Miklósné dr. Laczkó Mária (kémia)
2017
  • Antal-Szalmás Lajosné (kémia)
  • Dancsó Éva (kémia)
  • Egyed László (matematika)
  • Gál Béla (biológia)
  • Mester András (fizika)
  • Mezei István, dr. (matematika)
  • Piláth Károly, dr. (fizika)
  • Zátonyi Szilárd (biológia)
2018
  • Csorba Ferenc, dr. (matematika)
  • Kurtán Mónika (biológia)
  • Nagy Mária (kémia)
  • Simon Péter (fizika)
  • Szántay Csabáné, dr. (kémia)
  • Szászné Heszlényi Judit (biológia)
  • Táborné Vincze Márta (matematika)
  • Zámborszky Ferenc (fizika)
2019
  • Bíró Bálint (matematika)
  • Győri István (fizika)
  • Horváthné Fazekas Erika (fizika)
  • Kardon Ferenc, dr. (biológia)
  • Kovács Csongorné (matematika)
  • Martonné Ruzsa Valéria (kémia)
  • Mostbacher Éva (kémia)
  • Székely András, dr. (biológia)
2020
  • Dobóné dr. Tarai Éva (kémia)
  • Farkas László (fizika)
  • Franyó István, dr. (biológia)
  • Gadóné Kézdy Edit (biológia)
  • Horváth Eszter, dr. (matematika)
  • Kiss Géza, dr. (matematika)
  • Lévainé Kovács Róza (fizika)
  • Sebő Péter (kémia)
2021
  • Csahóczi Erzsébet (matematika)
  • Fodor Erika (kémia)
  • Horváth Zsolt (biológia)
  • Kovács István (matematika)
  • Molnár Katalin, dr. (biológia)
  • Pápai Gyula és Pápai Gyuláné (fizika, megosztott díj)
  • Sarka Lajos (kémia)
  • Vankó Péter, dr. (fizika)
Nemzetközi katalógusok
  • matematika Matematikaportál
  • fizika Fizikaportál