Magdalena Stroe

Magdalena Stroe
Született1925. szeptember 13. (99 éves)[1]
Kolozsvár
Állampolgárságaromán
Foglalkozása
  • diák
  • egyetemi oktató
KitüntetéseiVilág Igaza díj (2003. január 2.)[1]
Sablon • Wikidata • Segítség

Magdalena Stroe (egyes forrásokban Magda Stroe) (Kolozsvár, 1925. szeptember 13. – ) román egyetemi tanár, a Világ Igaza.

Román-magyar vegyes házasságból született. Apja, Dache Stroe a Regátból származott, és a román közigazgatás bevezetésekor került Erdélybe, anyja, Szakács Paula elszegényedett kisnemesi család szülötte. A szülők mindent megtettek, hogy lányuk jó nevelésben részesüljön: német és francia nyelvre taníttatták, zongorázni tanult, balettezni és úszni járt.

A második bécsi döntést követően a Principesa Ileana Líceumot, ahova addig járt, bezárták, így tanulmányait a református leánygimnáziumban folytatta. Itt barátkozott össze a zsidó Hamburg Hannával. A kolozsvári gettó felállításakor Hanna búcsúzni ment barátnőjéhez, aki azonban – szülei tudta nélkül – neki adta saját születési bizonyítványát és keresztelési lapját. Hanna a kapott iratokkal Budapestre utazott, és a Kasztner-csoport tagjaként menekült meg.

Magda Stroe a háború után a kolozsvári egyetemen pszichológiát, filozófiát és francia nyelvet tanult, majd Bukarestbe költözött. A bukaresti egyetemen tanított filozófiát, majd az 1955–56-os tanévben kérte az áthelyezését a Képzőművészeti Intézetbe, ahol 1988-ig dolgozott.

1975-ben doktorált Estetica lui Sartre (Sartre esztétikája) című értekezésével.

Jegyzetek

  1. a b The Righteous Among the Nations Database (angol nyelven)

Források

  • The Righteous Among The Nations / Stroe Magda. db.yadvashem.org. yadvashem.org (Hozzáférés: 2014. május 2.) Adatlapja a Jad Vasem nyilvántartásában
  • Magalena Stroe. www.romanianjewish.org. The Romanian Jewish Community (Hozzáférés: 2014. május 2.) arch
  • Lőwy Dániel: A Kálváriától a tragédiáig: Kolozsvár zsidó lakosságának története. Kolozsvár: Koinónia. 2005. 264–265. o. ISBN 973 7605 02 0  
  • Iulia Popovici: Evreii noştri. Despre supravieţuire prin memorie. Bucurestiul Cultural, 102. sz. (2010. november 2.) arch Hozzáférés: 2014. május 2.
  • Magdalena Stroe: „Aş dori să nu existe niciun fel de discriminări etnice, rasiale, iar omul să fie judecat strict prin ceea ce este el ca valoare umană”. www.bjt2006.org. Timisoara Iudaica (Hozzáférés: 2014. május 2.)

  • Kolozsvár Kolozsvár-portál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
Ez a román személy életrajzát bemutató lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!