Nemky Ernő

Nemky Ernő
Született1909. március 3.
Diósgyőr-Vasgyár
Elhunyt1986. augusztus 25. (77 évesen)
Sopron
Állampolgárságamagyar
Foglalkozása
  • erdőgazdálkodási mérnök
  • egyetemi oktató
  • forestry scientist
IskoláiBányamérnöki és Erdőmérnöki Főiskola (–1933)
Sablon • Wikidata • Segítség

Nemky Ernő (Diósgyőr-Vasgyár, 1909. március 3. – Sopron, 1986. augusztus 25.) erdőmérnök, egyetemi tanár, a mezőgazdasági tudományok doktora (1975).

Életrajza

Diósgyőrben született 1909. március 3-án. 1933-ban szerzett Sopronban erdőmérnöki oklevelet. Szakmai tevékenységét a miskolci erdőgazdaságnál kezdte. Katonai szolgálata után egy évig a Magyar királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem erdőmérnöki karának út- és vasútépítéstani tanszékén volt tanársegéd. Innen a budapesti Állami Erdőfelügyelőséghez került, ahol 1936-39 között dolgozott, később a gödöllői erdőgazdasághoz került. Alföld- és kopárfásításokkal foglalkozott.

1942-ben a Földművelésügyi Minisztériumban mint előadó nyert kinevezést. 1943-tól 1949-ig a Nagymarosi Állami Erdőgondnokság vezetője lett. Ezután a Mezőgazdasági Tudományos Központban, majd a Magyar Tudományos Akadémia Adminisztrációs Hivatalában dolgozott. 1951. október 1-jén bízták meg az Erdőmérnöki Főiskola növénytani tanszékének vezetésével, 1955-től egyetemi tanárként vezette a tanszéket. 1975-ben vonult nyugdíjba.

Sopronban hunyt el 77 évesen, 1985. augusztus 25-én. Sírja a Nagymarosi temetőben található.[1][2]

Munkássága

Az oktatás korszerűsítésére törekedett, gyűjteményeket létesített. Fejlesztette az oktatási intézmény Botanikus Kertjét. Kutatta a tölgyfelújulás ökofiziológiai alapjait. Oktató-nevelő munkáját több kitüntetéssel ismerték el, Vadas Jenő Emlékéremmel is. Ifjúkori sportoló múltjával nem szakított, professzorként az egyetemi sportkör tanárelnöke volt. Számos publikációja jelent meg, egyetemi jegyzeteket írt.

Jegyzetek

  1. Nemky Ernő Dr. - Erdész Panteon - Országos Erdészeti Egyesület
  2. Nemky Ernőre emlékeztek a nagymarosi temetőben – fénykép Erdészeti Lapok CXLIV. évfolyam (2009. július-augusztus)

Források

  • Magyar életrajzi lexikon
  • Gencsi László: Nemky Ernő (Az Erdő, 1987. 2. szám)
  • A Földművelésügyi Minisztérium előterjesztése a Minisztertanácshoz Nemky Ernő tanszékvezető egyetemi tanári kinevezése tárgyában. 1955. március 1. Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, XIX-K-1-c-085, 001/28
Nemzetközi katalógusok
  • VIAF: 121474089
  • PIM: PIM77671
  • ISNI: 0000 0000 7931 933X