Szesszeset

Ez a szócikk Teti fáraó anyjáról szól. Hasonló címmel lásd még: Szesszeset (név).
Szes-szeset
z
S
z
S
t
Szesszeset
UralkodóházVI. dinasztia
Születetti. e. 3. évezred
Elhunytnem ismert
NyughelyeSzakkara
GyermekeiII. Teti
Sablon • Wikidata • Segítség

Szesszeset [szes-szeset] az ókori Egyiptom hatodik dinasztiája első fáraójának, Tetinek volt az édesanyja. Ő segítette hozzá fiát, hogy a trónt megszerezze és hogy összebékítse a két egymással viaskodó uralkodói családot. Szesszeset volt az utolsó királyné a dinasztiában, akinek a sírja még nem volt felfedezve ill. feltárva.[1][2] 2008 novemberében felfedeztek egy sírt, amelyről azt feltételezték, hogy az övé.

A sír felfedezése

Zahi Hawass 2008. november 11-én bejelentette, hogy Szesszeset királynét 4300 éve egy 5 méter magas piramisba temették el Szakkarában. Hawass úgy nyilatkozott, hogy talán ez Szakkara teljesen épen maradt szatellit piramisa.[3] Eddig ez a 118. felfedezett piramis Egyiptomban, a két méter széles burkolat nagy része 5 méter magas felépítménnyel épült meg. Eredetileg elérte a 14 méteres magasságot és a 22 méteres hosszúságot.[4][5] A Hawass-csapat két éve végez feltárásokat az említett területeken. A piramist 2008 szeptemberében fedezték fel, 16 láb magas szerkezettel ásták ki. A felfedezett piramis 7 méter mélyen volt a homok alatt. A kis szentély és a sártéglákból épült falak a később épültek a piramishoz. Ez a harmadikként ismert másodlagos piramisa Teti sírjának. 14 méter magas volt, 22 méter széles, 51 fokos szöge volt a piramisnak.[6] Szesszeset piramisa ott fekszik, ahol Teti másik két feleségének piramisát feltételezik.

A régészek november 25-én megkísérelnek bejutni a piramisba, hogy teljességgel megbizonyosodjanak róla, valóban Szes-szeset királynéhoz tartozik a piramis.[7]

Jegyzetek

  1. Egypt: 4,300-year-old pyramid discovered Archiválva 2008. december 17-i dátummal a Wayback Machine-ben, 2008-11-11
  2. Egypt unveils discovery of 4,300-year-old pyramid, 2008-11-11
  3. New Pyramid Found in Egypt: 4,300-Year-Old Queen's Tomb, videóval
  4. ph.news.yahoo.com, 4,300-year-old pyramid discovered in Egypt[halott link]
  5. africa.reuters.com, Egypt says has found pyramid built for ancient queen[halott link]
  6. euronews.net, Pyramid find to shed light on last Pharaoh dynasty[halott link]
  7. Pyramid Found in Saqqara, Egypt[halott link], 2008-11-11

Külső hivatkozások

  • BBC, Képekben: Új piramist találtak
  • Feltáratlan piramist találtak Egyiptomban[halott link], 2008. november 11.
  • Teti piramisa Szakkarában

Irodalom

  • Hartwig Altenmüller: Bemerkungen zur Gründung der 6. Dynastie. In: Festschrift Jürgen von Beckerath, Hildesheimer Ägyptologische Beiträge, 30. kötet, Hildesheim 1990, 1–20. oldal (online)
  • Michel Baud: Famille royale et pouvoir sous l’Ancien Empire égyptien. Tome 2 (= Bibliothèque d’Étude. Band 126/2). Institut Français d’Archéologie Orientale, Kairo 1999, ISBN 2-7247-0250-6, 562–563 . oldal (PDF; 16,7 MB).
  • Aidan Dodson, Dyan Hilton: The Complete Royal Families of Ancient Egypt. The American University in Cairo Press, London 2004, 70–78. oldal, Sablon:ISBN 977-424-878-3
  • SCA-Pressemitteilung: Königinnenpyramide in Sakkara entdeckt. In: Sokar, Nr. 18, 2009, S. 24–25 [1]
  • ókor Ókorportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap
Ez az ókori témájú lap egyelőre csonk (erősen hiányos). Segíts te is, hogy igazi szócikk lehessen belőle!