Zákány Antal

Zákány Antal (eredeti nevén Zvertyel Antal) (Bócsa, 1918. szeptember 8. – Szabadka, 1987. február 28.) délvidéki költő, publicista.

Bár Bócsán született, egyéves korától Szabadkán élt. Négy elemit végzett; volt többek közt cukrászinas, fémfestőinas, húsgyári munkás, kőműves, pályamunkás.^[2] 1938 óta írt verseket.^[3] 1945 után a szabadkai városi könyvtárban dolgozott. Először a Téglák, barázdák^[4] c. antológiában jelent meg költeménye. 1959-től 1978-ig a Magyar Szó munkatársa volt.

Hosszú küzdelem után tüdőrákban hunyt el.

Lánya, Éva így emlékezett vissza rá:

"Aranyszíve volt. Imádott mindenkit, és mindenki imádta őt. Mindig az igazságot írta le az ő általa írt cikkekben. Sosem hazudott, pedig megtehette volna, hogy több pénzhez jussunk! De ő a becsületességet választotta az újságírói pályáján. Mindig kalapban járt, és olyan jól állt neki. Nagyon szerettük"

• Fönt és alant. Versek; bev. Sulhof József; Testvériség-Egység, Újvidék, 1954
• Napfény a sárban (versek). Újvidék, 1959
• Varázslat (versek). Újvidék, 1961
• Földinduláskor (versek). Újvidék, 1965
• A vas nem kenyér (versek). Újvidék, 1974
• Közel a nap arcához. Összegyűjtött versek; utószó Juhász Géza; Fórum, Újvidék, 1978

Költészetének gyakori témája gyerekkora, ifjúsága boldogtalansága.^[5] A korabeli kritikák kiemelik komor, pesszimista hangulatát.

• Üzenet-díj (1985)

• Magyar Életrajzi Lexikon